Főoldal
Hírek
A szövetség
Jogi háttér
Kalózkodás
Szerzői jogi kézikönyv
Letöltés
Linkek
GY.I.K.
Kontakt
Hírek

Már az angol kormány is az alkotók és a törvény oldalán

A tömeges kalózkodással évek óta küzdő zeneipar, s a szintén egyre nagyobb veszteségeket elkönyvelő filmipar egyaránt lelkesen üdvözli az angol kormány múlt heti nyilatkozatát.

Nagy-Britannia bejelentette, hogy 2009-től a törvény erejével fogja kötelezni az Internet szolgáltatókat, amennyiben azok nem hajlandóak maguktól a zene- és filmiparral való együttműködésre az illegális tartalmak terjedésének megfékezésében. Mindkét iparág képviselői jó ideje hangoztatják, hogy az internetszolgáltatók rendre profitálnak az on-line elérhető zenékből és filmekből, hiszen ezek jelenléte jelentősen megnöveléi szolgáltatásaik értékét, ugyanakkor semmit sem tettek a terjedő kalózkodás megfékezésére.

"A szolgáltatók az internet kapuőrei, így érthető és megvalósítható az az igény, hogy tegyenek lépéseket a tömeges jogsértésekkel szemben" - nyilatkozta John Kennedy, a zeneipair nemzetközi szervezetének (IFPI) elnöke. "Az angol kormány törvényalkotási szándékát nagy örömmel fogadjuk, és határozott fellépést remélünk a szolgáltatóktól a súlyos jogsértéseket elkövető felhasználók internetelérésének letiltásában."

A brit kormány döntése követi Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezését, aki tavaly év végén, az Olivennes-egyezmény néven ismertté vált döntés keretében dolgozott ki közös akciótervet a zeneipar és az internetszolgáltatók számára, amely a folyamatos jogsértők szolgáltatásának felfüggesztését helyezi kilátásba. A tavalyi év legvégén pedig Belgiumban, a "SABAM vs. Tiscali" ügyben született bírósági ítélet mondta ki, hogy a szolgáltató jogosan kötelezhető az illegális fájlcserélés meggátolására a P2P-hálózatokon.

Németországban közzétett, a világ különböző régióiban végzett felmérések kimutatták, hogy az internet-felhasználók körében az összes lehetséges alkalmazás (szörfözés a weben, e-mailezés, internet alapú telefonálás, stb.) közül a P2P fájlcsrélő hálózatok (köztük a Direct Connect, a BitTorrent, eDonkey, Gnutella, stb.) használata olyannyira kimagasló, hogy Kelet-Európában például a teljes internetforgalom több mint 80 (!) százalékát ez teszi ki.

Igaza van tehát a jogvédett tartalmakat előállító iparágaknak (zene, film, stb.) abban, hogy az internetet a felhasználók kimagasló arányban használják illegális tevékenységre, sok esetben kifejezetten ennek érdekében fizetnek a jobb, gyorsabb szolgáltatásért, a nagyobb sávszélességért. Az internetszolgáltatók tehát jelentősen profitálnak a jogsértő tevékenységből - amit ezennel a francia után már az angol kormány sem hajlandó tovább tűrni. Remélhetőleg a szellemi termékeket előállító alkotók törvényes védelme mindenütt hasonló irányt vesz, s az Európa többi részén bevett irányelveket magáévá téve a magyar kormány is határozott intézkedéseket tesz az internetes jogsértések megfékezésére.

A magyarországi zeneipar örömmel fogadná az ilyen irányú, felülről érkező törvényalkotási kezdeményezéseket - de természetesen nyitott mindenféle önkéntes, megállapodáson alapuló együttműködésre is az alkotókat képviselő szervezetek és az internetszolgáltatók között.

<<< vissza a hírekhez

FŐOLDAL | HÍREK | A SZÖVETSÉG | JOGI HÁTTÉR | KALÓZKODÁS | MÉDIAFIGYELŐ | LETÖLTÉS | LINKEK | GY.I.K. | KONTAKT

©2005-2011 - Pro Art | Impresszum