A magyar zeneipar számokban: elkészült a ProArt második zeneipari jelentése

Nő a digitális zenefogyasztás, de a magyar zenész elsősorban gázsiból és jogdíjból él

A magyar zeneipar 2015-ben több, mint 50 milliárd forintot termelt, ebből a hangfelvétel-iparág - 15 éves csökkenést követően kis mértékben növekedve - 18,5 milliárdot. A digitális értékesítésből származó bevételek világviszonylatban először haladták meg a fizikai kiadványok értékesítéseinek összegét, és itthon is utolérték azokat.

Zeneipari bevételek, a megtermelt jövedelmek

A zeneipar két legjelentősebb bevételi forrása az élőzenei fellépésekből származó (kb. 33 mrd Ft), valamint a hangfelvételek értékesítéséből befolyó összeg (18,5 mrd Ft). Mind a két területen problémát jelent, hogy a fogyasztók közvetlen zenei költései alacsonyak - hangfelvételért a magyarok több, mint fele egy forintot sem költ, az élőzenei rendezvények 60%-a a közönség számára ingyenes. 

A hangfelvételek fizikai formátumban történő értékesítésének bevétele 2015-ben az előző évhez képest 20%-kal csökkent, míg a digitális bevételek értéke majdnem 40%-kal nőtt, így a két értékesítési csatorna lényegében egyenlő arányban, 8-9%-kal járul hozzá a hangfelvételekből származó bevételekhez. Továbbra is jellemzője a hazai hangfelvétel-iparágnak, hogy a bevételek túlnyomó többségét azok a felhasználások generálják, melyek esetében a közönség közvetlenül nem a hangfelvétel birtoklásáért vagy hallgatásáért fizet. Ilyenek például a rádiós, televíziós játszások, üzletekben a gépzene-szolgáltatás vagy az üres hordozó díj, mely területekről a szerzőknek, előadóknak és kiadóknak a közös jogkezelő szervezetek juttatják el a jogdíjbevételeket. Az ilyen jellegű bevételek együttesen a hangfelvételekhez köthető bevételek több, mint 80%-át jelentik. A hangfelvétel-ipari bevételek belső megoszlása egyrészt azt jelzi, hogy a hazai piac fejletlen, az észak-amerikai vagy nyugat-európai szinthez képest a magyar zenerajongók sokkal kevesebb pénzt költenek közvetlenül hangfelvételre. Másrészt jelzi a hazai közös jogkezelő szervezetek nemzetközileg is elismert, hatékony működését, ami a magyar zeneipar motorjává teszi az Artisjus-t, az EJI-t és a MAHASZ-t.

A hangfelvételek online felhasználása szembeötlően kevesebb bevételt hoz a szerzőknek, előadóknak, kiadóknak, mint azoknak a cégeknek, akik a zenén keresztül közvetlenül a közönséggel, felhasználóikkal vannak kapcsolatban. Ezt, az iparágban részt vevő szereplők által produkált hozzáadott értéket nem tükröző, a közvetítők javára fennálló egyensúlytalanságot nevezzük value gapnek (értékhézagnak).

Mi az a value gap? 

A value gap (vagy transfer of value = "értékhézag") kifejezés a digitális piacon jelenleg nem realizálódó zeneipari bevétel jelenségét írja le. A bevételkiesést az előadók, a szerzők és a zenébe fektetők szenvedik el, elsősorban a videomegosztó platformok működése során. 

Ezek a platformok több, mint 900 millió felhasználó számára juttatják el a zenei tartalmakat, mégis az innen származó iparági bevétel arányosan több, mint harmadával kevesebb, mint az előfizetéses streaming szolgáltatásokból származó bevételek, melyek csak 68 millió felhasználót szolgáltak ki 2015-ben. A platformok ingyenes, hirdetésalapú működése miatt a streaming szolgáltatók is kénytelenek ingyenes, hirdetésalapú szolgáltatásokat nyújtani, ami további bevételkiesést okoz.

A zeneipar legnagyobb bevételi forrását továbbra is az élőzenei fellépések adják, ez a statisztikai adatok és becslések alapján 33 milliárd forintot tesz ki. 

Az élőzenei bevételek a zenészek jövedelmének 40-60%-át teszik ki. összes bevételének 40-60%-át teszi ki. A statisztikákból kitűnik, hogy az élőzenei események jelentős hányada - a látogatóknak - ingyenes, azaz ekkor sem a hallgatók fizetnek közvetlenül a zenei élményért, hanem a szervezők, szponzorok, önkormányzatok. Ez nehezíti a közönségben a zene értékének tudatosítását - a zenészek számára pedig kiszolgáltatottsághoz vezethet.

Az idei - valamint a 2015-ös - jelentés és ezek kivonatai elérhetők a www.zeneipar.info oldalon.